2019 Anconai szerelmesek
Okt. 20.
Vasárnap Kaposvár
17.00 Roxínház
2019 Válogatásműsor
Okt. 26.
Szombat Nagyatád
17.30 Kultúrális Központ
2019 Válogatásműsor
Okt. 27.
Vasárnap Siófok
19.00

Túlélés évada

Sajtótájékoztatót tartottunk a mai napon, ahol a Roxínház vezetősége beszélt a Roxínház 2018/19-es évadának eseményeiről, kihirdettük a 19. évad programját, valamint tájékoztatást adtunk a társulat jövőjéről.
Takács László János, a Kaposvári Roxínház Egyesület elnöke a társulat nevében köszöntötte a sajtó képviselőit, majd átadta a szót Szabolcsi Jánosnak, hogy foglalja össze, mi is történt a 2018/19-es évadban

Szabolcsi János: - Az elmúlt évadban rekord számú bérletes nézőt köszönthettünk, megközelítettük az 5000 főt, és bízunk benne, hogy számuk növekedni fog szeptembertől. 11 különböző előadást láthatott a közönség a Roxínház színpadán, 65 alkalommal, ami a mi életünkben nagy számnak mondható. A 65 előadást több mint 13.000 néző látta. Saját előadásaink voltak idén a Hotel Menthol, A kávéház, Dr.Bubó, az Anconai szerelmesek és a Keménykalap és krumpliorr.
Három vendégelőadásnak adtunk otthont: nálunk járt Lázár Kati a Kripli Mari című előadással, Koltai Róbert és Szirtes Balázs a Batang felé című tragikomédiával, valamint Bezerédi Zoltán A kékszakállú herceg csodálatos élete című Esterházy estjével. Ismét vendégül láthattunk kaposvári legendás színészeket, Csákányi Eszterrel és Bezerédi Zoltánnal Varga István beszélgetett.
Két koncertnek tapsolhattak a nézők, a Kultúr Találka és az Eleven gyerekzenekar jóvoltából.
A nézőszám rekordot a Dr.Bubó előadássorozat tartja, ami novembertől márciusig volt színpadon, és ami még utazik a nyár folyamán vendéghelyszínekre. Június 6-án volt az utolsó előadásunk, ekkor volt az utolsó Keménykalap és krumpliorr, amiben a Roxínház Tanoda fiataljai erejükön felül teljesítettek. Tanodánkhoz szeptemberben több mint 30 fiatal csatlakozott, így a június 23-i Tanoda vizsgaelőadásban 80 tehetséges kisroxínházas mutathatja meg a tudását. Az idei évad végén rekordszámú, 18 fiatal kezdi meg a munkát együtt a felnőtt társulat tagjaival. Szeptembertől ismét meghirdetjük a felvételit a Roxínház Tanodába.
A felnőtt társulatnak nem áll meg az évad júniusban és a nyár folyamán sem, lesznek előadásaink többek között a Falu fesztiválon, de számos település rendezvényein is feltűnünk majd.

Pintér Kata elmondta, hogy egy nagyon izgalmas évadot tudhatunk magunk mögött. De a háttérből nézve ez nem volt ilyen egyszerű és zökkenőmentes. 2018. októberében megszűnt a kulturális TAO támogatás, amely a Roxínház költségvetésének 40%-át adta. Egyesületünk 2015. óta tudta igénybe venni ezt a támogatási formát az előző évi jegybevétel alapján. Ez adta gazdasági stabilitásunkat, ennek köszönhetően fejlődhettünk évről évre. Mivel ez a változás az évad kellős közepén ért bennünket, először az is kétségessé vált, hogy be tudjuk-e fejezni az évadot, de november végére már látszott, hogy – főként a megnövekedett bérletszámoknak köszönhetően – le tudjuk játszani az évad második felére hirdetett előadásainkat. 2019. márciusára dolgozta ki a kormány a TAO-t helyettesítő ELŐADÓ-MŰVÉSZETI TÖBBLETTÁMOGATÁSOK rendszerét, amire benyújtottuk igényünket. Május közepére derült ki, hogy az igényelt összeg 30%-át kapjuk meg.
Szerencsére közben találtunk olyan pályázatokat, amikkel pótolhatjuk a kieső anyagi források egy részét. Ezekkel a lehetőségekkel biztonsággal el merjük kezdeni a 2019/2020-as évadunkat.
A hosszú távú működést viszont nem tudjuk pályázatokra építeni. A kultúra sajnos nem tudja saját magát fenntartani. Szeretnénk kidolgozni egy mecénás programot, hogy fennmaradhasson a kaposvári ROXÍNHÁZ. Úton-útfélen megerősítést kapunk, hogy már nem csak Kaposvár, de a Dél-Dunántúl kulturális életének is meghatározó színfoltja vagyunk. Mára felelősséggel tartozunk közel 100 fiatalért, akik Tanodánkban igazi közösségé kovácsolódtak, de azért a közel 5000 bérletes nézőért is, akik évek óta látogatják előadásainkat. Minden erőnkkel azért fogunk dolgozni, hogy biztonsággal tudjuk elkezdeni jövő ősszel a jubileumi 20. évadunkat is. Ehhez közösségi összefogásra lesz szükség. Mecénás programunk jelenleg kidolgozás alatt van. Ősszel, az évadnyitáskor mutatjuk majd be a részleteket.   
Takász László János elmondta, hogy hihetetlen túlélési küzdelem van a háttérben, de reméljük, hogy nézőink ebből mit sem vettek észre… A 2019/2020-as évadot így elneveztük a Túlélés évadának. Nem tartunk új felnőtt bemutatót, hanem az előző évek sikerdarabjai közül kettőt tartunk műsoron. Sajnos gazdasági okokból jelenleg úgy tűnik, hogy nem tudjuk folytatni a Kaposvári legendák sorozatunkat sem. Reméljük, hogy ez csak átmeneti állapot, és a Mecénás programnak köszönhetően újra lesz lehetőségünk saját és vendég felnőtt előadások bemutatására is.  Gyerekelőadásból viszont két nagyon izgalmas előadást szeretnénk színpadra állítani.

A 2019/20 évad műsorterve:
Új bemutatók:
Váradi R.Szabolcs – Némedi Árpád – Zságer Varga Ákos: Lúdas Matyi – mesejáték
Belinszky Zoltán – Gulyás Levente – Varga Viktor: Holle anyó – családi musical

Műsoron marad:
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek – zenés komédia
Rideg Sándor – Tímár Péter – Sebesi Tamás – Szabolcsi János: Indul a bakterház

A Színházi előadások mellett a nyert és remélhetőleg a közeljövőben nyertes pályázatoknak köszönhetően rengeteg izgalmas program vár majd a kaposváriakra.
Kreatív vizuális tehetséggondozás és személyiségfejlesztés a Roxínházban (TOP-7.1.1-16-H-065-2.2)
Ebben a projektben a következő évben egy innovatív tehetséggondozási programot hajtunk végre:
A gyermekek egyrészt a képzőművészetek és a színház kapcsolatával ismerkednek meg. A projekt végére ők maguk tervezik meg egy előadás díszletét, jelmezét.
Ezen kívül a drámaórákba gyerekjóga gyakorlatokat csempészve a mozgáskoordinációt, a tartásjavítást, a helyes légzés megtanulását gyakorolják, miközben játékos formában fejlesztjük a koncentrációt és a relaxáció képességét.

A mese ereje (TOP-7.1.1-16-H-065-1.2)
Ez a projektünk két programból áll. Egyrészt az évadban 5 alkalommal tartunk workshopot szülőknek, hogy segíthessünk nekik abban, hogy jó mesemondóvá váljanak, hogy minél hitelesebben tudják megszólaltatni azokat. És hogy ez idő alatt a gyerekek elhelyezése se legyen gond, a gyermekeknek – korosztály szerint – két kisebb csoportban tartunk foglalkozásokat. A kisebbek kreatív eszközökkel, a nagyobbak a drámapedagógia eszközeivel dolgozzák fel a hallottakat.
A programot az évad végén egy nagyon izgalmas, családi, interaktív vetélkedő zárja majd. A családok nagy része kevés tartalmas időt tud együtt tölteni. Ez a rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy együtt nézzenek színházat, majd együtt játsszanak. Így a családok együtt töltött tartalmas idejét növeljük, és a vetélkedő segítségével még többet meg fognak tudni egymásról, még közelebb kerülhetnek egymáshoz.


Szabolcsi János végül elmondta, hogy az új és műsoron maradó előadásokkal, valamint az innovatív közösségi programokkal nagyon izgalmasnak ígérkezik a Roxínház Túlélés évada.
Reméljük, hogy programjaink hozzájárulnak majd Kaposvár pezsgő kulturális közösségi életének színesítéséhez.

2019/2020 évadban is Sok szeretettel vár mindenkit a Roxínház!